Faültetés Nyíregyházán

Faültetés Nyíregyházán

Újabb öt fát ültetett el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és a NYÍRVV Nonprofit Kft. Ezúttal a Stadion utcai új szabadtéri sportpark mellett helyeztek el 5 előnevelt, japán díszcseresznyefát.

A fásítási programmal kiegészült zöldfelület-fejlesztési programhoz már évek óta számos helyi vállalkozás, civil szervezet és magánszemély is csatlakozott már.

Városunkban évek óta egy tudatosan megtervezett, egymásra épülő fejlesztéssorozat megvalósítása zajlik. Ennek része az épített környezetünk korszerűsítése, állagmegóvása, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a zöldfelületek fejlesztése is. A Stadion utcai, újonnan átadott kondipark melletti faültetésen elhangzott, ez nagyon fontos feladat, hiszen minden elültetett fával zöldebb lesz Nyíregyháza, javul a levegő minősége és szebb lesz városunk – mondta el televíziónknak Petró Árpád, a NYÍRVV Nonprofit Kft ügyvezetője.

 

„Ennek a lényege az, hogy minél nagyobb lombkorona-felületet alakítsunk ki a városban, az idei évben is kezdetét veszi ez az akció, a múlt héten a Bujtoson ültettünk fenyőfaligetet, most pedig a Stadion utcán vagyunk, az újonnan átadott kondipark környékét szeretnénk még egy kicsit parkosítani.”

További hírek

Ez a zöldfelület-fejlesztési program kiegészül azzal a fásítási programmal, amelyhez  már számos nyíregyházi cég, vállalkozás és civil szervezet csatlakozott. A NYÍRVV pályázatainak köszönhetően az intézmények és a városlakók is nagy figyelmet fordítanak környezetünk szépítésére – hangsúlyozta dr. Ulrich Attila alpolgármester.

A teljes cikk elolvasható a település honlapján

Megérkezett az egészségügyi védőfelszerelés-szállítmány

Egészségügyi védőfelszerelés-szállítmány érkezett a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházba. Adorján Gusztáv, a kórház főigazgatója  és Katona Szabolcs törzsőrmester, a kórházparancsnok logisztikai Elolvasom

Nagykonyhai gépek vásárlása Nyíregyházán
Nagykonyhai gépek Nyíregyháza

Szponzorált tartalom Nyíregyháza az észak-keleti régió egyik fontos gócpontja. Több, mint 110 ezres lakosságának és turisztikai vonzerejének köszönhetően számos étterem Elolvasom

Jegyvizsgálóra támadt

Vasutasokra támadt egy jegy nélküli utas egy nyíregyházi személyvonaton. Letartóztatását indítványozza a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy ukrán férfinak, aki kedden Elolvasom

Elhunyt Macsuga Pál ny. tű. zászlós

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Macsuga Pál ny. tű. zászlós életének 84. évében elhunyt. Macsuga Pál 1937. március 09-én született Tiszabüd Elolvasom

Borjúfókák a Nyíregyházi Állatparknak
Borjúfoka Nyíregyháza

Borjúfóka Nyíregyháza - Két borjúfókát (Phoca vitulina) adományozott a szerbiai Palics állatkertjének a Nyíregyházi Állatpark.     Révészné Petró Zsuzsa, az állatkert Elolvasom

Prostitúcióra kényszerítette barátnőit egy férfi

Emberkereskedelem bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette két barátnőjét, a keresetüket pedig elvette tőlük. Martossy Elolvasom

Koszorúval emlékeztek Nyíregyházán

Ezen a pénteken és szombaton normál esetben tele lenne a Kossuth tér és környéke, hiszen minden évben május harmadik hetében Elolvasom

Nyíregyháza – Vásárlás után gyújtogatott

A rendőrségre 2020. április 17-én 17 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Nyíregyházról, Bocskaikert vasúti állomásra megérkezett személyvonat egyik Elolvasom

Vírustesztelő műszereket adományozott a Bige Holding

Az új koronavírus betegség gyors tesztelésére is alkalmas automatákat és teszteket adományozott a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Elolvasom

Nyíregyháza – a jelöltek nincsenek teljesen összhangban egymással

Nyíregyháza képviseletéért szállt harcba a Jobbik és a Momentum jelöltje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületében. A jelöltek összeszólalkoztak a Sóstói beruházások Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!

Comments are closed.