Egészségügy

A görögkatolikus egyház fenntartásába kerül a kisvárdai kórház

A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház fenntartásába adja át az állam július 1-jétől a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházat – olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.

A dokumentum szerint a kormány a lakosság egészségi állapotának javítása és az egészségügyi ellátórendszer továbbfejlesztése érdekében egyetért a fekvőbeteg-ellátó intézmény és az általa ellátott közfeladatok egyházi fenntartásába adásával, valamint július 1-jei határidővel elrendeli az átadás végrehajtását.


    A kormányrendelet egyben felhívja Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, mint az alapítói jogok gyakorlóját, hogy az átadás végrehajtása során eljárjon, és június 1-jéig intézkedjen a közfeladat-ellátáshoz szükséges vagyonnak az állami vagyonról szóló törvény alapján történő ingyenes átadása előkészítéséről.
    A debreceni székhelyű Görögkatolikus Metropólia honlapján azt közölte, a tervezett fenntartóváltás nem érinti az orvosok, ápolók és a munkavállalók munkajogi helyzetét.
    Rövid közleményükben hangsúlyozták, bíznak abban, hogy a fenntartóváltás “tovább növeli a kórház szakmai eredményességét és kiemelten segíteni fogja mind a betegek mind a gyógyítók és ápolók lelki megerősödését”.

Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg

Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg az oktatási akciócsoport javaslata szerint - mondta a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány Elolvasom

Csak a Záhonynál lehet Ukrajnába belépni

Keddtől a záhonyi kivételével valamennyi magyar-ukrán viszonylatú határátkelőt ideiglenesen leállította az ukrán határőrség - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Elolvasom

Megérkezett az egészségügyi védőfelszerelés-szállítmány

Egészségügyi védőfelszerelés-szállítmány érkezett a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházba. Adorján Gusztáv, a kórház főigazgatója  és Katona Szabolcs törzsőrmester, a kórházparancsnok logisztikai Elolvasom

Vírustesztelő műszereket adományozott a nyíregyházi kórháznak a Bige Holding

Az új koronavírus betegség gyors tesztelésére is alkalmas automatákat és teszteket adományozott a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Elolvasom

Tovább gyérítik a szúnyogokat

Tizenegy térség csaknem ötszáz településén gyérítik a szúnyogokat - közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A júniusi csapadékos időjárás miatt szinte Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!

Hozzászólás lezárva